
- Mikor: 2023. február 19.
- Mi: Enyedi Ildikó filmje (2017)
A néhány hete elhunyt Morcsányi Géza emlékére vetítjük ebben a hónapban Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét. A kiadó, dramaturg, műfordító saját legnagyobb meglepetésére kapta a felkérést a filmszerepre, ahogy erről a Szalonban 2018-ban vele tartott beszélgetésen is beszámolt. A film az Oscar-jelölésig vitte, valamint elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. A kiadóigazgató ebben egy vágóhíd-igazgatót játszik.
Mária (Borbély Alexandra) és Endre (Morcsányi Géza) újdonsült kollégák. A nő pontos, szigorú minőségellenőr, különös viselkedése eltávolítja a kollégáitól. A férfi kedves, udvarias főnök, de lebénult bal keze miatt visszahúzódó. Egy üzemi pszichológiai vizsgálat során véletlenül kiderül, ők ketten ugyanazt álmodják. Éjszakánként egy hóval borított, gyönyörű erdőben szarvaspárként találkoznak. A felismerés után a valóságban is próbálnak kapcsolatot teremteni.
A Testről és lélekről különös szerelmesfilm. Enyedi Ildikó merőben szokatlan környezetben, nagyívű metaforák segítségével mesél két ember tétova egymásra találásáról. A szereplők fizikai és mentális sérülései szinte legyőzhetetlen akadályok, a kölcsönös közeledés és nyitás szörnyen nehéz. Az álmok varázslatos, életteli világa a hétköznapok rideg, gépszerű valóságával ütközik. A film a test és lélek ellentmondásos viszonyán keresztül a szerelem törékeny csodáját mutatja meg. A film erőteljes sodrását az egymást kiegészítő ellentétek játéka adja. Dráma és humor, szenvtelenség és érzékenység keverednek, pontos egyensúlyban. A Testről és lélekről páratlan hangulatú, igen intenzív filmélmény.