Az Amszterdami Magyar Kórus koncertje + Könyvvásár

Az Amszterdami Magyar Kórus az Amszterdami Magyar Szalon és Burján Orsi karnagy kezdeményezésére jött létre 2014-ben, lelkes magyar és holland amatőr énekesek részvételével. Az elmúlt bő fél évben az énekkar szép repertoárt alakított ki, amelyet a karvezető a magyar és nemzetközi kórusirodalom remekműveiből állított össze, női- és vegyeskari darabok szerepeltetésével.

Burján Orsi karvezetés szakon végzett Budapesten, jazzénekesként a Szalon közönsége már megismerhette a Pálinkálom együttessel 2013-ban adott nagy sikerű koncertjén.

A kórust zongorán kíséri Dudás Nóra, az amszterdami Conservatorium orgonaszakos hallgatója.

A műsor:

1. John of Fornsete – Vaskó Andor Nyár-kánon
2. Toinot Arbot Pavane
3. Farkas Ferenc – Dalos László Vallon szerenád
4. Farkas Ferenc – Weöres Sándor Hajnalnóta
5. Karai József – Nagy László Új regösének
6 Balázs Árpád – Nemes Nagy Ágnes Bodzavirág
7. Peter Ljondev Ergen deda
8. Kodály Zoltán Esti dal

Az énekkar előadását hangszeres intermezzók egészítik ki, furulyán közreműködik: Saffiera Hoogma.

MIKOR: 2015. június 21. vasárnap 14.00-tól

(a koncert 14.45-kor kezdődik)

MI: Az Amszterdami Magyar kórus koncertje, vezényel: Burján Orsi, zongorán kísér: Dudás Nóra.

+ ANTIKVÁR KÖNYVVÁSÁR MAGYAR KÖNYVEKKEL

előtte/utána a szokásos finomságok a büfében

HOL: Goethe Intézet Amsterdam, Herengracht 470

útleírás: www.goethe.de/ins/nl/ams/knt/anf/nlindex.htm

MENNYI: Hozzájárulás: 9 euró, 18 éves korig: 7 euró (belépés és egy ital)

Évzáró rendezvényként magyar kóruszenei koncertre invitálunk Benneteket. Büszkék vagyunk arra, hogy a Szalon nemcsak már több, mint 7 éve biztosít havi rendszerességgel színvonalas magyar kulturális programokat, hanem egy olyan közösséget is megteremtett, amelyből létrejöhetett egy ilyen, az amszterdami magyar kulturális palettát újabb színnel bővítő kezdeményezés is. Köszönjük minden szervezőnek és Szalonlátogatónak az ehhez való hozzájárulását!

Ezenkívül megtartjuk szokásos antikvár könyvvásárunkat, melyek célja kettős, egyrészt a magyar könyvek mentése, másrészt a Szalon támogatása. Hozzatok és vigyetek könyveket!

facebooksmall Esemény a Facebookon

Szeretettel várunk a koncertre, azután pedig szép nyarat kívánunk mindenkinek!

A Szalon programjai szeptemberben kezdődnek újra, a pontos dátumokat időben meghirdetjük (rövidesen megújuló!) honlapunkon a www.magyarszalon.nl címen, a Facebookon és az ismert hollandiai magyar csatornákon.

Alföldy Mari és a szervezők