Családi program, filmvetítés: Vuk – Dargay Attila rajzfilmje

CSALÁDI PROGRAM

FILM: Vuk

„Fürge róka-lábak, surranó kis árnyak, hipp-hopp, jön Vuk!” E sor olvastán magyarok generációi dúdolják máris a dalt. Dargay Attila, akinek Ludas Matyi című rajzfilmjét 2013-ban mutattuk be a Szalonban, 1981-ben készített rajzfilmet Fekete István talán legkedveltebb állatregényéből. Az alkotás nem csak Magyarországon aratott osztatlan sikert, de még a tengeren túl is vetítették. És ki ne nézné szívesen (újra) ezt a csodálatos történetet, amely legalább annyira szól a felnőtteknek és a felnőttekről, mint amennyire a gyerekek nyelvén beszél.

Az árván maradt, virgonc és rátermett kisrókát, Vukot nagybátyja, Karak veszi pártfogásba. Bátor, ügyes rókává cseperedik, nemsokára párt is talál magának. Karak egy hajtóvadászat során életét áldozza a fiatal róka-párért. Vuk és családja pedig nem csak Karak biztonságos barlangját, de bölcsességeit is örökölve élik tovább életüket.
A rajzfilm sikeréhez bizonyára hozzájárult az is, hogy a szereplőknek neves színészek kölcsönözték hangjukat: a gyermek Vuk Pogány Judit, a felnőtt pedig Gyabronka József hangján szólal meg, de hallhatjuk még Csákányi Lászlót (Karak), Földi Terit (Iny), Szabó Gyulát (Kag), Koltai Róbertet (Simabőrű), Haumann Pétert, Bodrogi Gyulát is.

MIKOR: 2015. május 31., vasárnap, kapunyitás 14.00-tól, (a vetítés 14.45-kor kezdődik.)

MI: Vuk (1981), Dargay Attila rajzfilmje, Fekete István regényéből ANGOL felirattal! (időtartam: 74 perc)előtte/utána gyerekek és felnőttek kedvére való finomságok a kávézóban

HOL: Goethe Intézet Amsterdam, Herengracht 470
útleírás: www.goethe.de/ins/nl/ams/knt/anf/nlindex.htm

MENNYI: Hozzájárulás: 9 euró, 18 éves kor alatt: 7 euró, (belépő és egy ital)

Gyerekeknek és felnőtteknek, azoknak aki nem látták, már sokszor látták, de nem tudják megunni, aki szeretné megmutatni a nem magyar párjának vagy barátainak,aki nem emlékszik már minden részletre, például arra, miért is lett Vuk neve Vuk…

A rendezvényhez kapcsolódóan magyar gyerekkönyveket is kínálunk, több magyar kiadó jóvoltából! Ezek a Szalon számára juttatott adomány fejében vihetők el. Előre is köszönjük a támogatást!

facebooksmall Esemény a Facebookon

Júniusban az 2014-ben alakult Amszterdami Magyar Kórus lép fel a Szalonban, Burján Orsi karnagy vezetésével! A VÉGLEGES DÁTUM JÚNIUS 21!!!

Alföldy Mari és a szervezők